|
A lovasnak, mielőtt bármilyen módon hatni akar a lóra, meg kell tanulnia elhelyezkedni és ülni a nyeregben oly módon, hogy ne zavarja a ló mozgását. A simulékony, puha, a ló mozgását követő ülés elsajátítása futószáron történik, annak érdekében, hogy a lovasnak ne kelljen a ló irányításával foglalkoznia. A lovas helyes ülésének kritériuma az egyensúly. Az egyensúllyal nem rendelkező lovas folyamatosan zavarja a lovat: diszharmonikus mozdulataival vagy a ló száját, vagy a hátát bünteti. Egyensúlyban csak olyan lovas ülhet, akinek súlypontja pontosan a ló fölött helyezkedik el. Az egyensúly további feltétele, hogy a lovas megfelelő ritmusérzékkel tudja követni a ló mozgását.
A lovas a nyereg legmélyebb pontján ül, laza derékkal, egyenes felsőtesttel és mélyen elhelyezkedő lábakkal. A helyes ülés előfeltétele, hogy a lovas válla, ülőcsontja és sarka egy függőleges vonalat alkosson. A túlságosan előretolt lábszár székülést eredményez, és a túlzottan hátratolt lábszárhoz lehetetlenné teszi a megfelelő segítségadást. A felsőtest megfelelő helyzete szintén nagyon fontos: túlságosan előretolt felsőtest esetén a súlypontunk megelőzi a lovat, míg a lovon hátradőlve a ló mögé kerül a súlypontunk. A lovas testének helyzetét a következőképp képzelhetjük el a lovon. Hasonlítsuk a lovast egy fához! Ülőcsontja az a pont, ahol a fa a földből kinő. A lábai, mint gyökerek, mélyre nyúlnak, míg felsőteste, akár a fa lombkoronája, felfelé törekszik.
A lovas fejének helyzete igen fontos: egyrészt orientációs szempontból, másrészt mivel a fej igen jelentős részét képezi a lovas teljes testsúlyának. A rossz helyzetű fej tönkreteszi a lovas egyensúlyi állapotát. A lovas optimális esetben előrenéz, és fejét természetes testhelyzetben tartja. Lovagoljunk akár egyenes vonalon, akár íven, a lovas felsőteste mindig a haladás irányába néz, ahogy a fejét sem oldalra billenti, hanem a felsőteste fölött, középen marad. A fordulatok lovaglása során tehát csak a lovas törzse fordul el: felsőtestének többi része nem dől semmilyen irányba. Combunkkal nem kapaszkodunk, hanem hozzásimulunk a nyeregszárnyhoz. Lábszárunkat folyamatosan, lazán a ló oldalánál tartjuk. Sarkunk kevéssel a heveder mögött helyezkedik el. Lábunk talpvégnél, a lábujjak kezdeténél nyugszik a kengyelben. A kengyelszíj helyes testhelyzetünk esetén függőleges irányban mutat lefelé. A sarok a lovas legmélyebben elhelyezkedő pontja a lovon, mely nem leszorítással, hanem a kengyel alátámasztása miatt kerül mélyebbre, mint a lábujjak.
A lovas karja súlyának megfelelően, természetes lazasággal pihen a törzs mellett. Kezünket úgy tartjuk, mintha egy pohár vízzel egyensúlyoznánk. A túlságosan leszorított vagy felemelt kéz ellehetetleníti a ló szájával való megfelelő kontaktust. Kezünk körülbelül egy ökölnyivel a ló marja fölött helyezkedik el. Ideális esetben az alkar, a kéz és a szár egyetlen egyenes vonalat képez a könyöktől a ló szájában lévő zabláig. A szár nem kapaszkodásra szolgál, hanem a lovas könnyű kézzel tartja azt. A szár a ló szájától a gyűrűs- és kisujj között halad a lovas irányába, és a mutatóujj felett hajlik vissza. A hüvelykujj a mutatóujj fölött átfutó száron nyugszik. Amennyiben nagykantárral lovagolunk, és két szár fut a kezünkben, az alsó szár a kisujj alatt fut. A lovasnak egyetlen testrészével sem kell kapaszkodnia, hiszen az egyensúly tartja őt fenn a lovon. A lovas akkor tanul meg helyesen ülni, ha a különböző testrészeit egymástól függetlenül tudja mozgatni vagy nyugalomban tartani. A leggyakoribb és legszembetűnőbb hiba a kéz testtől való függősége, de a felsőtest statikussága, illetve a merev csípő és boka is gyakran előforduló probléma.
| 
